• KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
  • KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
  • KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
TÁMOP záró
Keresés

altA Felső-Bódva völgy egyik kis településén, Komjátiban él Majorváry Szabó Sándor a Magyar Alkotók Internetes Társulása Közhasznú Egyesület (MAIT KHE) elnöke. 2001. óta – a megalakulás évétől - áll az egyesület élén. A társulásuk fő célja, hogy támogassák, népszerűsítsék a különböző művészeti ágazatokat úgy, hogy alkotó művészeknek szakmai érdekképviseletet, bemutatkozási lehetőségeket biztosítanak kiállításokon, irodalmi esteken, és az interneten is, így elősegítve új értékek létrehozását, megismerését. Amellett, hogy vezeti a Társulást, ő maga is sokoldalú művész, hiszen a versírásban, a festészetben és a fotózás világában is tevékenykedik.

Most ismerjük meg munkásságát és alkotásait egy kicsit közelebbről.

 

Mesélne egy kicsit magáról?

1970.11.14-én születtem Miskolcon. Gyermekkoromat Kisgyőrben töltöttem, illetve az általános iskolát ott végeztem el. Szakközépiskolát Kazincbarcikán végeztem vegyész szakon. Feleségemmel Zitával és fiammal Sándorral élek Komjátiban.

Közel áll hozzám a művészetek gyakorlása, mint irodalom, festészet, de például a harcművészeteket is gyakorlom, immár 12 éve. Szeretem a természetet, amikor tehetem járom az erdőt, felkeresem épített történelmi emlékeinket. Ezek inspirálnak a legjobban egy festmény, vagy fotó elkészítésekor.

 

Mikor kezdett el érdeklődni a művészetek iránt?

1988-ban kezdtem el verseket írni még középiskolásként. Első kötetem 1997-ben jelent meg Érzelmek címmel, azóta 18 antológiában jelentek meg írásaim.

A festészetet 2008-ban kezdtem tanulni, először autodidaktaként, majd Simon M. Veronika festőművésznő tanítványaként. Amikor csak tehetem elmegyek festőkurzusaira, hiszen a jó festő holtáig tanul, és mindig vannak újabb és újabb technikák, melyek elsajátításával még szebb lehet egy alkotás. 

2006-tól pedig fotózással is foglalkozok. Két fotóm megjelent a Tér és idő határán c. albumban, melyet a Bükki Nemzeti Park adott ki 2010-ben.

 

2013. szeptember végén nyílt meg Majorváry Szabó Sándor festményeinek kiállítása Hidvégardóban, a Gedeon kúriában. A művész alkotásaival már országszerte számos helyen bemutatkozott, és most itt Hidvégardóban is október végéig megtekinthetik az érdeklődők ezeket a remekműveket. 

 

alt

 

Melyik alkotásai állnak Önhöz a legközelebb?

Verseim közül a Lázadó dalnok, Szállj szent Turul, és a Csak tiszta forrásból című verseimre büszke vagyok. Ezek nagy nézettségnek örvendnek hazafias érzelmű internetes oldalakon, de persze írok szerelmes és tájleíró verseket is. Valamint évek óta írok egy regényt, amely még mindig csak az elején jár, mert történelmi témája miatt lassan haladok, hiszen az adatgyűjtés rengeteg időt emészt fel. Az idén egyik részletére Nívódíjat kaptam. 

 

Majorváry Szabó Sándor: Magyar szívvel (részlet készülő regényéből):

..”Harmadnapon vörös palástját húzta magára az ébredő tavaszi nap, az erdő szélén a kaszáló vadvirágain meg-megcsillantak a harmatcseppek.

Valami baljós árny leskelődött a cserjésből, a közelgő halál talán? Halk neszezéssel tán az ördög kísérti lelkünket? – tűnődött magában Miklósfia László, aki az üres Győr falu keleti paticsfalánál őrködött bátyjával, Andrással. Tegzét mindenestre előkészítette, majd felköltötte testvérét.

- Ébredj testvér, jő a tatár! – suttogta.

- Mi, mi van? Hol?

- Még nem bújtak elő, de ott vannak a cserjésben…

Valóban… négy árny lépett ki a rétre. Lövésre kész íjakkal közeledtek, határozott, de éber léptekkel.

- Az előőrs kémei, mi légyen? – kérdezte László.

- Nem engedhetjük be őket ide… - markolta meg András az íját, vesszőt helyezve az idegre. Pár pillanat múlva a négy test tompán puffant, felitatva a hajnal könnycseppjeit – kardot rántottak, hogy befejezzék dolgukat.

Három szívet ért, a negyedik tüdőlövést kapott, még ziláltan lélegzett, de nem könyörgött életéért…”

 

A költészetben Ady Endre és József Attila versei állnak közel hozzám. A prózaírásban Wass Albert és Gárdonyi Géza regényeit, novelláit szeretem.

Festményeim közül sok kedvenc képem van, de ha választanom kellene, akkor a Szürkemarhák szürkületben, Wass Albert portréja és az Akt borospohárral című alkotásaim a személyes kedvenceim. Ezek állnak legközelebb a szívemhez.

Fotóim közül, pedig a Kisgyőr környéki várromokról készült fotók, melyek bekerültek a már fentebb említett Bükki Nemzeti Park albumba.

 

alt

 

Hogyan születnek meg versei, írásai?

Nálam előbb egy természeti kép, például egy naplemente mozdítja meg azt, ami már – szerintem előre meg lett írva lelkemben-szívemben, majd csak jönnek a szavak, a képek, amiket leírok. Azonnal, hiszen ha akkor nem írom le elvész, talán örökre, de lehet, hogy valamikor újra előjön.

 

Hogyan születnek meg a festményei? Milyen technikákat alkalmaz a képei elkészítése során?

altElsősorban a portrék és a magyar hagyományaink megörökítése motivál. A képek elkészítésekor szeretem alkalmazni a monokróm valamint a késes technikát, illetve ezek kombinációit.

Monokróm technikánál egy színt használunk (meg a fehér alapszínt), például kék, fekete és a barna. A késes technikánál az úgynevezett festőkéssel hordjuk fel a festéket, gyakran egyszerre több színt is, ezek a felvételükkel ellentétes sorrendben kerülnek a vászonra. Nagyon modern, gyors technika. A vegyes technikánál kombináljuk az ecsetes és a késes technikákat illetve az egyéb technikákat.

Szeretem a kék szín használatát, mely sok képemnél meg is mutatkozik.

 

Majorváry Szabó Sándor: Csendélet Tokajival c. festménye

 

A fotózás során mi a legfontosabb Önnek? Milyen pillanatok megörökítése értékes az Ön számára?

A  természet, épített örökségeink megörökítése egész Kárpát-medencében.

 

alt

 

Mióta mutatja be alkotásait – festményeit, fotóit egyaránt - kiállításokon?

2006 óta minden évben több kiállításom van országszerte, mind festményeimből és fotóimból is. Néhány települést említve: Tarcal, Tiszalúc, Miskolc, Kisgyőr, Budapest és még sorolhatnám. Tavaly és már idén volt állandó kiállításom Komjátiban is. Jelenleg csak Hidvégardóban láthatóak a képeim, e hónap végéig. Máshol most nincs kiállításom. A későbbi kiállítások helyszíneit még nem tudom pontosan, talán Bódvaszilas lesz a következő állomás.

 

Alkotásainak egy-egy kiállítás után mi a sorsa? Meg lehet a képeit vásárolni?

A képeimet nem szoktam eladni, most még nehezen válok meg tőlük.

 

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

Szeretnék a jövőben egy verses válogatást kiadni (ez csak pénzkérdés, mert az anyag már bőven elegendő…), valamint folytatni regényemet, amely valószínűleg életem főműve lesz.

A festészetben célom tovább fejlődni Simon M. Veronika festőművésznő tanítványaként, és még több festményt készíteni.  Idén Kisgyőrben megrendeztem a művésznő segítségével egyesületem (MAIT) első képzőművészeti táborát, ebből szeretnék hagyományt teremteni és azt 2014-ben folytatni.

 

alt

 

 

 
⇐ Vissza a kezdőlapra

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Hozzászóláshoz lépjen be!

Eseménynaptár
<<  Január 2018  >>
 H  K  Sze  Cs  P  Szo  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
Látogatók száma
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter



Firefox 1024*768-ra optimalizálva.